2010. március 21., vasárnap
Hangover, Ralph Lauren and rally, rally, rally
Ez az én kis múlt hetem meglehetősen mozgalmasra,és szerencsére érdekesre sikerült. Szeretem az ilyeneket nagyon. Mikor új impulzusok érik az embert. A tavaszi napsütés feltölti a test és elme minden apró kis szegletét,és tádááám, újra működsz!
A hét első két napja dolgos, felejtős volt. Aztán jött a Paddy's Day. Csodás idő volt és én késztetést éreztem a tavaszi nagytakarításra. Hipp-hopp rendbe kaptuk az egész kecót. Megpucoltam az ablakokat, felporszívóztam, a ramatyot eltüntettem a nappaliból (is). Ez is jó anyám hibája. Lányt szeretett volna, és néha elő is bújik belőlem. :)
Csütörtök - pénteken igazából hajtás volt eléggé, így úgy döntöttem,hogy kell egy kis lazítás. Átmentünk Keith-hez. A régi ház régi, már-már elfeledett emlékeket mozgatott meg bennem. Mondtam is ennek a kis mafla írnek,hogy az ő házában éreztem magam a legjobban mióta Írországban vagyok.
Mindenesetre a tivornya olyan jól sikerült, hogy szombat hajnali 5-kor estünk haza matt kottán. Tényleg jól éreztem magam. Ki is ment a fejemből milyen kis színvonalas bár ez a Hollands.
Szombat reggel valahogy nagyvilágira sikeredett az időtöltés. Tizenegy felé bementünk Bray-be. A postára indultunk feladni cuccokat, majd a kocsihoz vissza úton éreztem,hogy kávét vagy életet szitu van. Így betértem a kis kávézóba ott a sarkon a posta mellett. Elvivős capucchinot rendeltem (mint utóbb kiderült a legjobbat,amit eddig ittam). Az, hogy bejöttem a pultos pasinak már csak hab a tortán. :) Lehet,hogy nagyobb sikerem lenne a homároknál. Vagy csak simán a kis George Michael-es körszakállamat nézte be. Nem tom.
Ezután elmentünk könyvesboltba, sportboltba, majd vettem marha husit,és irány haza. A hétvégi passzus gulyás volt,és jelentem hihetetlen finomra sikerült.
Ezután uszi következett. Hiányzott nagyon így, hogy szerdánként már nincsen. Jókor mentem. Kevesen voltak,és az úszómesterek csini hölgyek. Ideális. :) Hazafele tettem egy kitérőt. Elhatároztam,hogy veszek egy napszemüveget Kilternanban, mert a lemenő nap kiégeti a retinámat. Hosszas válogatás után egy Ralph Lauren-re esett a választás. Nem bántam meg. Ma jól vizsgázott.
Ma. A mai nap 5-kor kezdődött. Korán indultunk,hogy időben leérjünk West Cork-ba. Kecsegtető volt a versenytervezet. Csak vasárnap 8 gyors, 200 induló a nevezési listán. El kell még mondani,hogy soha nem láttam otthon ilyen jól szervezett versenyt. A gyorsok gyakorlatilag egymás mellett voltak. Mindenhol meg tudtad nézni a teljes mezőnyt, vagyis 4-szer láthattad őket,ha akartad, plusz tátogathattál a szervizparkban. Nem tudom hogy csinálták, de okos szervezés volt. Régi álmom volt ennyi MkII-es Escortot, meg WRC-t egy mezőnyben látni. Itt az MkII-es a VFTS, és ezek aztán üvegelik. A fél méter széles úton is keresztbe verik. Tiszta állatok. :)
Hazafelé viszont meg kellett állni, átadni a kormányt Gyuszkónak,mert majdnem elaludtam. Hiába no. Öregszem. Ma este nem kell majd ringatni Bonbon. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése