Traffic

A minap hazafelé kitört belőlem a filozófus.Az M50-esen rádöbbentem egy nagy igazságra.Az életem olyan,mint ahogy a forgalomban viselkedek.Beállok a többi szerencsétlen közé a gyors sávba,ahova mindenki más,és persze ettől az lassú.A hivatalosan lassú sáv meg üres.Mégsem megyek át.Nem merek váltani.Megtehetném,de nem bízom a döntésemben,és nem akarok rosszabbul járni.Nem kockáztatok,inkább ülök a biztos sávomban.Márcsak akkor váltok mikor látom,hogy előttem páran megtették.Még mindig időben teszem,de mégsem én vagyok az első.

Pedig ha bíznék a döntésemben,akkor toronymagasan mások elé kerülhetnék.Hát ezaz,ahogy élek...így volt az Írország-projekttel is.Jobban kellene hinnem magamban.Az a kicsilány ott a messzeségben feltétel nélkül hisz bennem és abban,hogy amiért küzdök az sikeres lesz.Én meg nem vagyok képes megtenni ezt magammal...

Azt álmodtam,hogy kihullott az egyik fogam.Ez nagyon nem hagy nyugodni.A kínaiak és egyéb okos népek szerint ez szülő,vagy közeli családtag halálát vetíti előre.Remélem tévednek.Nagyi nagyon rosszul van.És róla is álmodtam,pedig soha nem szoktam.Nagyon ijesztő főként annak fényében,hogy tudom,az álmaim egy része be szokott teljesülni.Reménykedem benne,hogy ez nem fog.Szeretem az én nagyimat és szeretnék belőle dédit csinálni....ahhoz viszont még várnia kell egy kicsit!