2010. január 24., vasárnap

Happenings


Jelentem az úszás alakul. Mikor már hozzászoktam az orrklipszhez,és megtanultam tartani a levegőt és a víz alatt tartani a kis orcámat,máris nem volt rossz,sőt kimondottan élveztem. És a háton fekve lebegés is buli tud lenni. Nah mindegy,a lényeg,hogy tetszik a dolog a második alkalom után is. Remélem majd a többiek is észreveszik a fejlődést a következő órán. :)
Tegnap megnéztük az Avatart moziban. 3D rulez! Állati volt. Szerintem végig tátott szájjal néztem.
Előtte bementünk egy órácskára míg várnunk kellett egy pubba a Dun Laoghaire Tesco mellett. Gyuszkó azt mondta sokat járt ide régen. Hát nem estem hasra a helytől. Azért a jó hideg Carlsberg jólesett.Mondjuk megtanultam azt is,hogy sose ülj be sörözés után egy 3 órás mozira!
Azért nagyon kasa volt. Gyuszkó és Siobhan kb egy párnak tűntek és aszerint is viselkedtek. Egymás kezét markolászták,összebújtak mellettem, nekem meg egy üres szék volt a másik oldalamon. Yesss! Mindegy. Kinek-kinek érdemei szerint.
Mivel az új fiú nem bírta a strapát,így egy hete új-új kollégám van. Seamus érdekes teremtés. Hihetetlen,hogy mennyire emlékeztet kedves ex-munkatársamra, gumimacira. Másfelől folyton tud valami sokkolót mesélni. Csütörtökön megtudtam,hogy volt egy autóbalesete néhány éve,ahol úgy összetörte magát,hogy 15 másodpercre sikerült meghalnia,majd 3 hónapig kómában feküdt.Állati. Ezután péntek este elmesélte,hogy most karácsonykor halt meg a kislánya.Épp csak megszületett a csöppség,de nem sikerült neki a karácsony után a szilvesztert is megérnie. Nem hiszem,hogy van ennél szomorúbb dolog a világon.
Aztán az jutott eszembe,hogy Seamus ilyen halálmadár,és ha sokat dolgozom vele a végén én is elpatkolok valami rejtélyes oknál fogva. Bár talán nem.Nem kéne akkor mikor már ilyen közel vagyok a hazamenetelhez. :)
A hétvége hártalevő részére önmarcangolást terveztem. Néha kell az is. Ennek a leghatásosabb módját választottam. Gabriel García Marques: Szerelem a kolera idején című könyvéből készült adaptációt fogom megnézni. A sztori kb kísértetiesen az életem a pillanatnyi helyzetemet nézve. Arra tippelnék,hogy elfújok két csomag zsepit és bánatomban belefulladok a joghurtba.
Aztán ha mégsem jönne össze,mert valaki megment,akkor még írok Bonbon. :)
Over and out!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése